Redőny blog

ludi



160 cm-nél nagyobb redőny és a párkányok tagolhatósága
2011.09.06 07:13:28

Sokan érdeklődnek azután, hogy miért nem lehet 160 cm-nél nagyobb redőnyt rendelni egyben, tehát nem megosztva.
Igazából ez súly függő leginkább. Nem a keret 160 cm-en van a lényeg, hanem azon, hogy a súly miatt ebben a szélességben már könnyebben hajlik a műanyag redőnyléc. Ez főleg színes léceknél fontos. Viszont ha 169 x 110 cm-es redőnye van, akkor még meg lehet oldani, hogy egyben szereljük össze. A rendszer automatikusan figyelmeztető jelzést ad, ha 160 cm-nél nagyobb redőnyt ad meg. Abban az esetben ha csak néhány cm-el nagyobbra van szüksége, akkor adja meg az osztásnál a teljes szélességet, vagy 0-át. Így tudni fogjuk, hogy nincs osztásra szüksége.


A másik sokat elhangzott kérdés a párkányok tagolhatósága. Sajnos nincs kifejezetten olyan eszköz, amivel 2 nagyobb párkányt mind lemez, mind műanyag esetében, ami azt segítené, hogy ha összetolja a kettőt eltakarja a rést. Ezek a toldásokat úgy szokták kiküszöbölni, hogy műanyag esetében összetolják és szilikonnal kihúzzák a rést. Lemez párkány esetében pedig, egymásra tolják 1-2 cm-t és a két réteg között szintén szilikont használnak.

Redőny Ernő



Címkék: lemez párkány | műanyag párkány | műanyag redőnyléc

Ennyien nézték meg: 202 | Bővebben...


 
Ablakpárkány tippek
2011.08.05 07:47:42

Párkányválasztás hely szerint.

Választhatunk ablakpárkányokat kül- és beltérre egyaránt. A beltéri párkány legtöbb esetben műanyag, ezeket könyöklőnek is nevezzük. Viszont fa könyöklőt is szoktak felszerelni egyes esetben. Ennek egy egyszerű vízorra van, csak egy nút fut a párkány teljes szélességében a szélétől 1-2 cm-re az alsó részén. Ez gátolja meg a víz visszacsurgását a falra. A beltéri könyöklők inkább az esztétikát szolgálják, így ezek sok esetben színesek, fóliázottak, mintásak.

Ha párkányfogadóval szereltettük fel ablakainkat.

Akkor az általában 2 cm-es helyet ad a párkányfogadó. Az ide való beszerelésre kiválóan alkalmasak a műanyag párkányok. Az általunk forgalmazott univerzális ablakpárkány kereken 2 cm vastag. Az illesztést sziloplaszttal kihúzva szépen el lehet tüntetni. A lindab lemezpárkányok esetében is van gyógyír, ha párkányfogadónk van. A felhajtásuk alap esetben szintén 2 cm.

 

Ha nincs derékszög a kávában (ittas kőműves szindróma):

Ebben az esetben kicsit nehézkes a dolgunk. A műanyag ablakpárkányokat egyszerűen el lehet vágni egy vasvágó fűrésszel is, de lemez esetében már nehezebb a szabás.

Azt szoktuk javasolni, hogy vagy vékony vágókoronggal (flex-szel) - ebben az esetben megfeketedhet a vágás mentén a lemez, amit eltakar a párkányvég -, vagy lemezvágó ollóval szabjuk méretre. Az olló hátránya, hogy hullámos lehet a vágás mentén a lemez.

 

Ne felejtsünk el néhány fokos dőlésszöget adni a párkánynak felszereléskor.



Címkék: párkányválasztás | párkányfogadó | nincs derékszög

Ennyien nézték meg: 216 | Bővebben...


 
Néhány gyakran felmerülő ablakpárkány kérdés
2011.07.28 17:44:49

Ha hihetünk az előrejelzéseknek, aug. 8-tól ismét számolhatunk sok-sok napfénnyel, habár kánikula nem lesz. Ezt kihasználva beengedhetjük a friss levegőt a lakásba a szúnyogok nélkül is. Érdemes most rendelni szúnyoghálókat, mivel a vállalási határidő kevesebb, mint szezonban. Áttanulmányozva a kínálatot, mindenki eldöntheti, hogy számára melyik a legmegfelelőbb szúnyogháló.

Elkezdődött a párkány szezon. Sokak kérésére és örömére ezentúl a párkányokról fogunk legtöbbet frissíteni a termék részletekben. Itt gondolok a mérésre, kiválasztásra és megrendelésre is. Sokan kérdezik, hogy mennyi a párkányvégek anyagvastagsága. Ezt nem tettük közé, de mostantól az átláthatóság kedvéért kifejezetten ki írjuk, hogy a megrendelt méretekből Mi levonjuk a párkányvégek miatt szükséges anyagvastagságot.

A másik gyakori kérdés, hogy mennyire kopognak a különböző párkányok, amikor az esőcsepp ráesik. Ugyan nem mértük le decibelre pontosan, de sajnos ha megtennénk sem igazán lehetne pontos választ adni, hisz ez függ a nyílászáró szigetelésétől is. A lemezpárkányok ugyan valamivel intenzívebb hangjuk van, de akármilyen párkányt is választ, azt bizony hallani fogja az éjszakai esőben, az elalvásra várva.

Újabb sűrűn kérdezett dolog: Mennyire álljon ki a faltól a beltérre szánt párkány?

Itt már nem sok értelme van a 3-4 cm-es kiállásnak. Törekedhetünk az esztétikára. 2-2,5 cm vízorral együtt elegendő, hisz nem csepeg le víz.

 

Remélem, kaptak választ az idelátogatók esetleges kérdéseikre. A következő blogbejegyzésben várhatóan ugyancsak párkányokkal foglalkozunk.

 

Redőny Ernő



Címkék: ablakpárkány

Ennyien nézték meg: 172 | Bővebben...